Szent Miklós, (december 6.) a kisázsiai Myra szent püspöke, a keleti egyház máig legtiszteltebb szentje. A legenda szerint egy éjjel három szegény lány ablakába három zacskó aranyat tett, hogy megszabadítsa őket a szegénységtől, hogy tisztességesen férjhez mehessenek.

A legenda szerint Miklós az ablakba tett ajándékával megmentette a lányok becsületét. Innen ered az a szokás, hogy a gyerekek szépen kitisztított cipőjüket az ablakba állítják ajándék reményében.
Stájerországban Szent Miklós ünnepének előestéjén a Mikulás  - már igen régóta - ajándékot tesz az ablakba tett cipőkbe, persze csak a jó gyermekekébe. Másutt személyesen tér be a házakba, megajándékozni őket.

A Mikulás-nap szokásai a polgárság megjelenésével alakultak ki, s nagy valószínűséggel Ausztriából kerültek hozzánk.

Bár a Mikulás ünneplése elsősorban a polgárság körében terjedt el, azért e jeles napon való ajándékozásnak a magyar parasztság körében is voltak hagyományai. A pogány babonákat, a népi játékokat némileg átmentve, a diákok aprószentek napi püspökválasztásának szokásaival ötvözve alakult ki a hazai ún. Mikulás-járás, főleg a Dunántúlon, Csallóközben és az Ipoly mentén. E rituálé szerint láncos, álarcos, olykor szalmába burkolt Mikulás és a kíséretében lévő ördög ijesztgette az utcán a kisgyermekeket, de a fonóházban a fiatalokat is. A színes, kavargó menet a tél örömeit köszöntő felvonulássá változott, a fiatalság találkozásának ünnepi alkalmává.

A gyerekek persze mindig tudni szerették volna, mit csinál a Télapó, amikor nem ajándékokat osztogat. Így született meg a Mikulás-legenda, mely szerint a finn Lappföldön lakik, és rénszarvas szánon közlekedik.

Az európai népeknél a Mikulást kezdetben hosszú ősz szakállú, földig érő köpönyeget viselő aggastyánként ábrázolták. Angliában a XVII. sz. óta jelenítik meg, máig legnépszerűbbek a viktoriánus kor mikulásai. Szent Miklós ünnepe Amerikában a XIX. században keveredett össze karácsony ünnepével, ekkor vált Christmas Fatherré.