Az aradi vértanúk azok a honvédtisztek, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Valamennyi aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív, vagy kilépett császári tiszt volt, a szabadságharc végén a honvéd hadseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy tábornoki rangot viselt.^[1] Lázár Vilmos ezredest azért kezelték tábornokként, mert a szabadságharc végén a tábornokokhoz hasonlóan önálló seregtestet irányított.

Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.^[2]

Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):

• 1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
• 2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
• 3. Kiss Ernő, tábornok,
• 4. Schweidel József, tábornok,

12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.

Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):

• 5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,
• 6. Török Ignác, tábornok,
• 7. Lahner György, tábornok,
• 8. Knezić Károly, tábornok,
• 9. Nagysándor József, tábornok,
• 10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
• 11. Aulich Lajos, tábornok,
• 12. Damjanich János, tábornok,
• 13. Gróf Vécsey Károly, tábornok,